A szaúdi kitermelés növelésének hírét a hétvégén korábban ipari források közölték. Rijádtól azt várják, hogy a jelenlegi, napi 9,45 millió hordóról legalább napi 9,5 millió hordóra növeli kitermelését, de az emeléssel együtt sem éri el a napi 10 millió hordós mennyiséget. Utoljára 2005 novemberében termelt ki a szaúdi királyság napi 9,5 millió hordónyi olajat.
Szaúd-Arábia júniusban napi 300 ezer hordóval növelte kitermelését májushoz képest.
A szaúdi királyság a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) egyetlen tagja, amely még jelentősebb, gyorsan mozgósítható, pótlólagos kitermelési kapacitással rendelkezik, szükség esetén akár napi 2 millió hordóval is képes lenne jelenlegi kitermelését növelni.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénteken, az idén már a harmadik alkalommal mérsékelte a nyersolaj idei világkeresletére vonatkozó prognózisát. Az OPEC egyidejűleg közölte, hogy az igényeket meghaladó
mennyiségben hoz felszínre nyersolajat, tehát a jelenleg kitermelt mennyiség Szaúd-Arábia többletmennyiségével együtt a harmadik negyedévben a készletek növekedéséhez fog vezetni.
Korábban komoly fenyegetésnek ítélték meg a gazdasági növekedés kiszámíthatóságára nézve az emelkedő kőolaj- és élelmiszerárakat és a kitermelés fokozására szólítják fel az olajtermelő országokat a G8 országcsoport pénzügyminiszterei oszakai tanácskozásuk zárónapján.
A csoport szombaton kiadott közleménye nagyobb átláthatóságot szorgalmazott az olajpiacon. Úgy vélték: javítaná a piac hatékonyságát a "nagyobb átláthatóság és a piaci adatok - köztük az olajtartalékoké - megbízhatóságának növelése".
Az üzemanyagok árára egyes országokban, különösen Ázsiában alkalmazott szubvenciók csökkentését is javasolták, valamint célzott intézkedéseket annak érdekében, hogy a legszegényebb országok meg tudjanak birkózni az árak utóbbi hónapokban tapasztalt szárnyalásával.
Az amerikai könnyűolaj jegyzése júliusra hordónként 135 dollár jelenleg.