Megvédte koalíciós partnerét a kormányfő

Infostart
2008. június 10. 16:09
Védelmébe vette a szlovák kormányfő koalíciós partnerét, Ján Slotát, akit sokan bíráltak a magyar külügyminisztert érintő udvariatlan kijelentései miatt.

Robert Fico kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy a belügyminisztériumban tett látogatása során értékelte a tárca kétéves tevékenységét.

Szó esett a szlovák-magyar viszonyról is, főleg a Malina Hedvig-ügy kivizsgálásáról, de a koalíciós partner Ján Slota nemrégi kijelentéseiről is. Mint ismeretes, a nemzetiek elnöke nemrégen nem éppen hízelgő módon nyilatkozott a magyar diplomácia vezetőjéről, főleg annak hajviseletéről.

Robert Fico szerint Ján Slota Göncz Kingának címzett kijelentései ugyan "nem tartoznak a politikába", a magyar külügyminiszter azonban "nem engedhet meg bármit", így azt sem, hogy Slota pártját, kormánya koalíciós partnerét, a Szlovák Nemzeti Pártot a Magyar Gárdához hasonlítsa.

A szlovák kormányfő kijelentette: "Mi nem holmi gumin rángatható ország vagyunk".

Korábban Slota kijelentéseit helytelenítette Ján Kubis kulugyminiszter, aki nyilatkozatban kért bocsánatot az udvariatlan szavakért.

A Malina-üggyel kapcsolatban a miniszterelnök elutasította, hogy annak idején politikai ügyet kreáltak a magyar nemzetiségú diáklány esetéből. Mint mondta, szinte mindenki a kormányt támadta a lány állításai kapcsán, ezért kellett a belügyminiszterrel együtt megnyilatkoznia a témában.

Fico még hozzátette, hogy szerinte 2006 szeptemberében, röviddel a Malina Hedvig-ügy kirobbanása után nyilvánvaló volt, hogy az esetet bizonyos erők arra használták fel, hogy kárt tegyenek vele a kormányában.

Mint ismeretes, a Nyitrán tanuló egyetemistát saját bevallása szerint 2006 augusztusában egy parkban megtámadták, megverték és nemzetiségét gyalázták. Nem egész egy hónap múlva Robert Fico és Robert Kaliòák sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség az ügyet lezártnak tekinti, és a lány csak kitalálta az egészet.

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást