Hillary Clinton feladja

Infostart
2008. június 5. 11:40
Hillary Clinton szombaton elismeri vereségét, kiszáll a Demokrata Párt elnökjelöltségéért vívott versenyből, és támogatásáról biztosítja majd győztes vetélytársát, Barack Obamát. Nincs is más lehetősége, miután a párt tekintélyes tagjai értésére adták: elegük van a belharcból.

Miután Barack Obama megszerezte az elnökjelölő konvención szükséges 2118 delegátus támogatását, a Demokrata Párt kongresszusi tagjai Hillary Clinton értésére adták: elegük van a belső harcból, itt az ideje kiszállnia a versenyből.

A volt first lady ezt szombaton fogja megtenni, akkor ismeri majd el vereségét és riválisa győzelmét. Támogatásáról fogja biztosítani Barack Obamát a John McCain republikánus jelölttel szembeni kampányban.

Clinton Washingtonban szervez gyűlést szombatra, hogy megköszönje a támogatóinak erőfeszítéseiket és felsorakozzon Obama mögött - jelentette be kommunikációs igazgatója, Howard Wolfson.

A volt first lady ugyan azt már kedden, az utolsó két előválasztás után közölte, hogy vállalná az alelnökjelöltséget Obama mellett, sokan óva intik az illinoisi szenátort, hogy nagy riválisát válassza - Jimmy Carter volt elnök egyenesen úgy vélekedett, hogy ez a lehető legrosszabb döntés lenne.

Omaba szándékairól keveset tudni, egyelőre csak annyit jelentett be, hogy három embert kért fel, segítsenek neki "párt" találni; a felkértek között van Caroline Kennedy, a meggyilkolt amerikai elnök lánya is.