"Óvakodni kell attól, hogy az állam minden lépésünket ellenőrizhesse"

Infostart
2008. június 4. 11:59
Több évig tartó vita után megállapodott a német kormánykoalíció a bűnüldöző szervek hatáskörének kiterjesztésében. Az intézkedés részét képezi a terrorizmus elleni küzdelem fokozásának, de még számos kormánypárti képviselő is bírálja a tervet.

A kereszténydemokrata belügyminiszter, Wolfgang Schäuble javaslatát sokáig ellenezte a szociáldemokrata igazságügyi miniszter, Brigitte Zypries. Végül kompromisszumos megoldás született, amelynek részleteiben ma állapodott meg a kormány.

Ennek értelmében a terrorizmus leküzdése érdekében kiterjesztik a szövetségi bűnüldöző hivatal hatáskörét, és lehetővé teszik számára a gyanús személyek lakásának megfigyelését titokban beépített kamerákkal, valamint online házkutatások végrehajtását.

Engedélyezni akarják azt is, hogy az országos nyomozati listára felvegyék azon személyek valamennyi adatát, akikről feltételezik, hogy kapcsolatban állnak terroristákkal. Eddig előzetes bírói döntésre volt szükség a titkos megfigyelések előkészítéséhez, a kormány javaslata azonban a megelőző intézkedésekre helyezi a hangsúlyt.

Nemcsak az ellenzék, hanem még több kormánypárti képviselő is bírálta a tervet. Mint a Szociáldemokrata Párt belügyi szakértője, Sebastian Edathy fogalmazott, óvakodni kell attól, hogy az állam a lakosság minden lépését ellenőrizhesse.

Edathy szerint a belbiztonság fokozása nélkülözhetetlen, azonban ennek nem szabad az alkotmányban szavatolt szabadságjogok kárára történnie.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást