Jól gondolja meg, merre utazik az Adriára!

Infostart
2008. május 30. 22:00
Komoly közlekedési gondok vannak Szerbiában az idegenforgalmi idény kezdetén. Pénteken 12,5 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, a vasúti közlekedés pedig katasztrofális helyzetben van. A szerb vasúthálózat 75 százalékát a II. világháború előtt építették, a sínek 90 százalékát pedig 35 éve nem újították fel. A szerelvények időnként leesnek a sínekről.

A közutakon drága, vasúton pedig életveszélyes a közlekedés Szerbiában, ezzel számolnia kell az arra utazó turistáknak és külföldieknek.

Péntektől 12,5 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára. Az ólommentes benzin literje körülbelül 325 forintnak megfelelő dinárért vásárolható meg, vagyis nagyjából a magyarországi áron.

Nem kevesebb gondot okoz a vasúti közlekedés, elsősorban azért, mert a szerb pályák életveszélyes állapotban vannak. Három nappal ezelőtt például egy veszélyes vegyi anyagokat szállító szerelvény lefordult a sínről, mert a pálya szétcsúszott alatta.

Szerbia vasúthálózatának 75 százaléka a II. világháború előtt épült, 35 éve pedig semmilyen felújítást nem végeztek.

Ötszáz kilométernél is hosszabb szakaszon a pálya csak 10 és 30 kilométer/óra sebességgel történő haladást tesz lehetővé. A Szabadka és Újvidék közötti 100 kilométeres távolságot a vonatok hosszabb idő alatt teszik meg, mint közvetlenül a II. világháború kitörése előtt.

Hanganyag: Nagy Nándor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást