Pozsony visszautasítja az Amnesty International bírálatát

Infostart
2008. május 29. 11:26
Visszautasítja Szlovákia az Amnesty International legutóbbi jelentésének számos, az országot érintő bíráló észrevételét. A nemzetközi emberjogi szervezet a romákat ért jogsértések mellett a Malina Hedvig-ügy miatt is elmarasztalja Pozsonyt.

2006-hoz hasonlóan tavaly is a romák diszkriminációja volt az egyik legnagyobb probléma Szlovákiában az emberi jogok területén. Az Amnesty International szerdán nyilvánosságra hozott jelentése felrója, hogy sok roma továbbra is a társadalom peremén és szegénységben él az országban.

A roma gyerekek egy részét indokolatlanul kisegítő iskolákba irányítják, némely régióban elkülönített roma iskolák vannak Az AI szerint a szlovákiai romák az oktatás, a méltó lakásviszonyok, a betegellátás és egyéb közszolgáltatások vonatkozásában diszkriminációt kénytelenek elszenvedni, és folyamatosan ellenséges közhangulatnak, előítéleteknek vannak kitéve.

Ugyanakkor nincs esélyük kitörni az ördögi körből, a társadalom peremére szorítottak státusából.

Éves jelentésében a nemzetközi jogvédő szervezet az emberi jogokat ért sérelmek közé sorolta Malina Hedvig esetét is. A diáklányt, állítása szerint, két ismeretlen bőrfejű azért verte meg a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt.

A rendőrség nem hisz a sértettnek, s azt állítja, hogy a támadás nem történt meg, azt Malina Hedvig kitalálta. Ezért, a hatóság félrevezetése címén folyik bűnvádi eljárás a most diplomázott csallóközi diáklány ellen.

Az AI bírálja, hogy a szlovák hivatalok nem megfelelően reagálnak az idegenek és a kisebbségek elleni rasszista támadásokra. Az is szembeötlő, hogy Szlovákia a tavalyi év első kilenc hónapjában a csaknem 2300 menekültkérelem közül mindössze nyolcat bírált el pozitívan.

Az AI észrevételezte, hogy tavaly a szlovák rendőrök megvertek egy Lengyelországban élő kazah újságírónőt, aki a kazah elnök pozsonyi látogatása ellen tiltakozott.

A szlovák kormány tagjai nem értenek egyet az Amnesty International jelentésével. A belügyminisztérium szerint a Malina Hedvigről és a rasszista támadásokról kapcsolatos megállapítások pontatlanok.

Ján Kubi¹ külügyminiszter szerint Malina Hedvig ügyének kivizsgálása rövidesen megmutatja, hogy a média és a bírálók gyakran tévednek.

Robert Kaliòák belügyminiszter a kazah újságírónő estében viszont elismerte, hogy emberi mulasztások történtek a rendőrségnél.

Hanganyag: Protics János


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást