Már a vereség utáni jövőjét építgeti Hillary Clinton

Infostart
2008. május 23. 05:15
Csupán politikai jövője miatt nem adta még fel a küzdelmet Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns vetélytársával, Barack Obamával szemben - mondta az InfoRádiónak az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója. Frank Tibor hozzátette: a legtöbb elemző és a közvélemény már Barack Obamát tartja a Demokrata Párt elnökjelöltjének.

A vetélkedés még nem zárult le, Hillary Clinton továbbra is küzd az elnökjelöltségért, ezzel azonban gyengíti ellenfele, Barack Obama esélyeit a republikánus John McCainnel szemben: a Demokrata Párt megosztottsága megmutatkozhat majd a novemberi elnökválasztás eredményeiben - mondta az InfoRádiónak az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója.

Frank Tibor szerint Hillary Clinton már megkezdte következő politikai pályaszakaszának építését, ezért egyáltalán nem mindegy számára, hogyan végez az elnökjelöltségért folyó versenyben: komoly vereséget szenved, vagy csak hajszál híján marad le a lehetőségről. Ez nagyban befolyásolhatja a jövőjét - fűzte hozzá az Amerika-szakértő.

Az augusztusi, denveri konvención összesen 3253 delegált - Barack Obamáét közülük 1627-en támogatják - és 825 el nem kötelezett szuperdelegált szavaz majd arról, ki legyen a Demokrata Párt elnök-, illetve alelnökjelöltje.

Frank Tibor úgy véli: jelenleg szinte bizonyosra vehető, hogy a szuperdelegáltak többsége is Barack Obama mellé áll majd, hiszen céljuk, hogy olyasvalakit támogassanak, aki képes lesz megfelelően képviselni a demokratákat az elnökválasztási küzdelemben.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást