Bénultan figyelik az autósok a benzinár folyamatos emelkedését

Infostart
2008. május 23. 14:52
Aggasztónak nevezte a kőolaj árának folyamatos emelkedését a német a gyáriparosok országos szervezetének gazdasági szakértője. A gazdasági számára egyre súlyosabb tehertétel a legfontosabb üzemanyag szünet nélküli drágulása, az autósok pedig szinte bénultan követik a benzintöltő állomásoknál az árak naponta történő változását.

Az ellenzéki Zöldpárt mielőbbi csúcsértekezlet összehívását sürgette, és a kormány beavatkozását követelte, hogy véget vessenek a benzinár felszökésének.

Noha a Zöldek, amikor még kormányon voltak, úgy nyilatkoztak, hogy csak akkor kell államilag közbelépni, ha a benzin ára 5 euró, tehát közel 1300 forint fölé emelkedik, most azzal érvelnek, hogy az üzemanyagár jelentős hányadát az adók teszik ki, következésképpen a kormány - Luxemburghoz hasonlóan - legalább átmenetileg csökkentheti ezeket a költségvetést gyarapító járulékokat.

De megkongatta a vészharangot a gyáriparosok országos szervezetének gazdasági szakértője is. Nyilatkozatában rámutatott arra, hogy még folyamatosan érkeznek a megrendelések a vállalatokhoz, de az energiahordozó szédületes drágulása valamint a dollár euróhoz viszonyított árfolyamának lassú, de töretlen esése miatt mind nehezebb az árajánlatok megtétele.

A szakértő hozzáfűzte azt is, hogy mindez egy olyan időszakban gáncsolja a konjunktúrát, amikor a gazdasági fejlődést eleve megnehezíti az Egyesült Államokból begyűrűzött tőzsdei válság.

Hanganyag: Vincze András (München)