Obama megszerezte az elkötelezett delegátusok többségét

InfoRádió / MTI
2008. május 21. 06:11
Barack Obama szenátor fontos mérföldkőhöz érkezett az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben kedden: a Kentuckyban tartott előválasztás után megszerezte a jelöltállító konvencióra az elkötelezett delegátusok többségét. Ráadásul megnyerte a keddi oregoni előválasztást is az NBC és a CNN tévétársaság becslése szerint.

Bár vetélytársa, Hillary Clinton nagy fölénnyel nyerte meg a kentucky-i fordulót, 65-30 arányban győzött, az afro-amerikai politikus elegendő delegátust kapott ahhoz, hogy elérje a többséget a nép által választott delegátusok körében. Ezek azok a delegátusok, akik a szuperdelegátusokkal szemben nem saját belátásuk szerint döntenek a jelölt személyéről, hanem annak arányában lesznek kötelesek szavazni, amilyen eredményt az aspiránsok a szövetségi államokban elértek.

A CNN számítása szerint Obama már 1627 olyan delegátus tudhat maga mögött az összesen 3253 elkötelezett delegátusból. Az augusztusi denveri pártkonvención a közel 800 el nem kötelezett szuperdelegátussal együtt 4049 delegátus szavaz majd a Demokrata Párt elnök- és alelnökjelöltjéről.

Barack Obama kedden jelképesen Iowába, abba az államba utazott, ahol az előválasztás legelején váratlan győzelmet szerzett. A fővárosban, Des Moines-ban mondott beszédet este annak szellemében, hogy "változás köszönt Amerikára".

A novemberi elnökválasztás felé tekintve hangsúlyozta: John McCain szenátor, a valószínű republikánus jelölt és az ő versenyében "a változatlanság és a változás, a múlt és a jövő" között kell majd választani. "A változás szelleme hozott össze bennünket (...) meg kell ragadjuk a lehetőséget" - mondta.

Az illinoisi szenátor is méltatta Edward Kennedy demokrata szenátort, akiről kedden derült ki, hogy rosszindulatú agytumora van. (Előzőleg Hillary Clinton is így tett győzelmi beszédében Kentuckyban.) Azt mondta róla, hogy mindig harcos volt, egész életében az igazságosság és egyenlőség eszméjében hitt.

Obama - ahogy korábban ígérte - nem hirdetett győzelmet, de úgy fogalmazott, hogy elérhető közelségbe került számára a jelöltség. Azt ünnepelte, hogy az amerikai nép által választott delegátusok többségének támogatásával tért vissza Iowába.

Győzelem Oregonban

A nyugati parti szövetségi államban közép-európai idő szerint hajnali öt órakor zárult a szavazás.

Oregonban ugyan hiányzik az Obama mögé országosan felsorakozott fekete népesség, csak 2 százalékos az aránya, viszont a liberális, az átlagosnál képzettebb és tehetősebb demokrata szavazók többsége, mint korábban több államban, őt támogatta.

Az adatok 40 százaléka ismeretében Obama 61-39 arányban vezet vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.

Kentucky államban ugyanakkor a volt First Lady már győztesnek tekinthető a válságot átélő fehér ipari munkásság és gazdálkodók voksainak köszönhetően: a voksok 92 százalékos feldolgozottsága mellett Clinton a szavazatok 65, Obama 30 százalékát kapta.