A túlélőkre kellene koncentrálni a holtak helyett - figyelmeztet a WHO

Infostart
2008. május 21. 12:42
A túlélők ellátása, nem pedig a temetetlen halottak jelentik az elsődleges egészségügyi kockázatot Kína földrengés sújtotta területein - állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO pekingi irodavezetője szerint a túlélők ellátásán múlik, kitörnek-e a térségben járványok.

Hans Troedsson, a WHO pekingi irodájának vezetője cáfolta azokat a korábbi feltételezéseket, miszerint a földrengés sújtotta Szecsuan tartományban a holttestek jelentenék a legnagyobb közegészségügyi veszélyt.

A kínai egészségügyi minisztérium utasítása szerint a romok alól kiemelt holttesteket mésszel kell leszórni, a környezetüket pedig fertőtlenítőszerrel beszórni. Ez drága, időigényes, szervezést igénylő és teljesen fölösleges megoldás, amelynek eredményeként a mentésben részt vevőknek nincs idejük a túlélőkkel foglalkozni - hangsúlyozta Troedsson.

A WHO pekingi irodavezetője azonban úgy értékelte, hogy a kínai hatóságok összességében megfelelően kezelik a helyzetet, igaz ez elsősorban a leginkább érintett Pejcsuan megyére is.

A halottak kezelésével kapcsolatos véleménnyel nem ért egyet Feng Ce-csien, a kínai járványmegelőzési és -ellenőrzési központ vészhelyzeti egységének vezetője. Szerinte a WHO képviselőjének ugyan elvben igaza van, de nem veszi figyelembe a halottakhoz kapcsolódó tabukat, és az oszlásnak indult testekből áradó, mindent átható bűz keltette kellemetlen érzést.

Feng emlékeztetett arra, hogy a földrengés túlélői a túlzsúfolt, ideiglenes tömegszállásokon az ivóvíz hiánya és a nem megfelelő higiénés körülmények miatt a levegőben és a cseppfertőzéssel terjedő betegségeknek vannak kitéve. A kínai egészségügyi minisztérium ezért egy járvány-megelőzési tervet dolgozott ki, amelyben az ivóvíz és az élelmiszerek biztonságos elosztásáról külön rendelkezik.

A szecsuani egészségügyi hatóságok a betegségek megelőzésére egy 300 fős járványügyi egységet, valamint 200 közegészségügyi ellenőrt küldött a térségbe.