A hihetetlennek tűnő állításokat Vojislav Kostunica szerb kormányfő demokrata pártjának egyik bizalmasa szivárogtatta ki, és a szerb sajtó reális feltételezésként foglalkozik a kérdéssel.
A demokrata párt és a szélsőjobboldali radikális párt koalíciójáról már a pártvezetők is nyíltan beszéltek, hangsúlyozva, hogy ez a természetellenes szövetség kizárólag Koszovó megőrzése érdekében jön létre. Erről telefonon egyezett meg Vojislav Kostunica miniszterelnök és a hágai börtönben ülő radikális pártvezér, a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj. A megállapodást Seselj felesége vitte el a börtönbe.
A megállapodás értelmében Kostunica marad a miniszterelnök, az új összetételű parlament pedig azonnal leváltja a jelenlegi államfőt, Borisz Tadicsot, és helyét a hágai börtönben ülő, háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj veszi át. Amíg nem szabadul a börtönből, a parlament elnöke helyettesíti, aki jelenleg is vezeti a radikális pártot Seselj távollétében.
A Seselj és Kostunica vezette Szerbia Koszovó miatt szakít Európával, és Oroszország felé fordul, nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is.
A koalíció pedig azonnal kezdeményezni fogja Seselj szabadon bocsátását, aki közben államfő lesz.
Mindez hihetetlenül hangzana, ha a szerb sajtó nem foglalkozna vele érdemben már több napja.