Magyarországon keresztül szállíthatják az atomhulladékot

Infostart
2008. április 18. 11:08
Szivárog a Belgrád melletti atomkutató központ reaktorának atomhulladéka a szabálytalan tárolás következtében. A biztonságosabb tárolót csak most kezdik építeni, de jelezték, hogy a reaktort leszerelik, és az atomhulladékkal együtt Oroszországba szállítják. Nem hivatalos értesülések szerint valószínűleg vasúton, mégpedig Magyarországon keresztül.

A Belgrád melletti Vincsa atomkutató központban megerősítették, hogy már hosszabb ideje szivárog az ott tárolt atomhulladék. Ezt egy hatalmas medencében helyezték el, de már maga a víz is sugárzásveszélyes.

Ezt félóránként ellenőrzik, a csütörtöki hivatalos jelentés szerint a sugárzásveszély a megengedett maximum közelében van.

A szerb kormány két nappal ezelőtt írt alá szerződést a Nemzetközi Atomenergia Intézettel, melynek értelmében 8,6 millió dollárt biztosítanak az atomreaktor lebontására.

Arról is folynak a tárgyalások, hogy a leszerelt reaktort és az atomhulladékot Belgrádból Oroszországba szállítják. A tervek szerint ez mintegy 25 millió dollárba kerülne, és 2010-ig fejeződne be.

Hivatalosan még nem közölték, de jelezték, hogy a reaktort és az atomhulladékot vasúton szállítanák Oroszországba, valószínűleg Magyarországon keresztül.

Minderre reagált az ENSZ is, rámutatva arra a lehetőségre, hogy a Belgrád mellett előállított urániumot atomfegyverek készítésére is fel lehet használni.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást