A csehek a magántőke bevonásával emelnék az egészségügy színvonalát

Infostart
2008. április 8. 13:02
Egy állami és nyolc magántulajdonban lévő egészségbiztosító működik majd a jövő évtől Csehországban - jelentette be kedden Tomás Julínek egészségügyi miniszter Prágában.

A kedden bejelentett intézkedés része az egészségügyi reformcsomagnak, amelyet Mirek Topolánek jobbközép kormánya tavaly nyáron hirdetett meg. Ennek keretében már január elsejétől bevezették a vizit- és kórházi díjat.

A tervezet szerint az országban működő egészségbiztosítók 2009 január elsejétől részvénytársasággá alakulnak át. A lakosság csaknem 60 százalékát tömörítő Általános Egészségbiztosító tulajdonosa az állam lesz, míg a többiek magántulajdonba kerülnek.

A Mladá Fronta Dnes című napilap értesülése szerint az egészségügyi tárca elképzelése alapján a biztosítókat árverésen fogják értékesíteni, s a magánosításból befolyt összeget az egyes biztosítók ügyfelei kapnák a biztosítónál vezetett számlájukra.

Százezer forint családonként

A miniszter elképzelése alapján egy négyfős családnak 10 ezer korona, azaz csaknem 100 ezer forint jutna a magánosításból. Ezt a pénzt a családok csak egészségügyi kiadásokra, például gyógyszervásárlásra vagy az átlagon felüli ellátás kiadásáinak fedezésére fordíthatnák.

Az egészségbiztosítók privatizálásával Tomás Julinek miniszter növelni szeretné a biztosítók közötti konkurenciaharcot, s ezáltal az egészségügyi szolgáltatások színvonalát.

A módosított egészségügyi törvény 2009 január elsejétől tételesen meghatározná, mit kell fizetniük az egészségbiztosítóknak, tehát mire jogosult minden állampolgár ingyen.

Ha valaki ezen felül szeretne szolgáltatásokat, akkor azokat megveheti - ezt az eddigi szabályozás nem teszi lehetővé. A tervezetet még a kormánynak is jóvá kell hagynia.

Hanganyag: Protics János


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást