"A Fidesz adta meg a végső lökést a koalíció bukásához"

Infostart
2008. április 2. 13:44
A német média jobbára a tényszerű tájékoztatásra szorítkozik a magyar kormányválsággal kapcsolatban. A cikkek szinte egybehangzóan a koalició kudarcát hírül adó címekkel jelentek meg.

A müncheni Süddeutsche Zeitung budapesti keltezésű beszámolójában kiemeli, hogy a válságot a szabad demokrata egészségügyi miniszter menesztése robbantotta ki, de ebben szerepet játszott az is, hogy a miniszterelnök szocialista pártja óvatosabban próbált közeledni az egészségügyi reformhoz, míg koaliciós partnerük, az SZDSZ semmiképpen sem akart eltérni az eredeti tervtől.

A müncheni lap szerint a kormányfő a március 9-i referendum hatására módosítani igyekezett a tervet, ami felbőszítette az SZDSZ-t, és kivált a kormányból.

A Frankfurter Rundschau szintén arról ír, hogy a szabad demokraták központi követelése az eddigi egészségügyi rendszer reformja, amelyet azonban a lakosság elsöprő többsége ellenez, és ezt a múlt hónapban tartott népszavazáson félreérthetetlenül kifejezésre juttatta. Ez a miniszterelnököt óvatosságra intette - állapítja meg a Frankfurter Rundschau, és mint elképzelhető kiutat említi a kisebbségi kormányzás lehetőségét.

A cikk végén idézi a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint a kormányfő az orosz-olasz kooperációban tervezett Déli Áramlat gázvezetéket építésére alakult társaság elnöki tisztségére pályázik. A gázvezetéken évente 31 milliárd köbméter földgázt szállítanának a Kaszpi-tengeri térségből Európába.

A német nyelvterület alighanem legtekintélyesebb napilapja, a Franfkurter Allgemeine Zeitung két cikket is szentel a budapesti kormányválságnak. A koalíció kudarcot vallott Magyarországon című cikk részletesen beszámol az egészségügyi miniszter menesztése óta történt fejleményekről, és rámutat arra, hogy az ellenzéki Fidesz a népszavazással megadta a végső lökést a koalíció bukásához.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung gazdasági rovatában borús jövőt jósol, idézve a Német-Magyar Kereskedelmi Kamarát, amely szerint a külföldi, kiváltképpen a német beruházókat elbizonytalanították a fejlemények. A gazdasági vezetők hangulati barométerén Magyarország a negyedik helyről immár a tizenegyedikre csúszott vissza a húsz országot felölelő skálán.

A reformok akadozása miatt a Standard & Poor's hitelminősítő intézet a magyar besorolást már negatív előjellel látta el, holott nemrég még a stabil gazdasággal rendelkező államok közé sorolta.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást