Rice: Izraelnek lépnie kell

InfoRádió / MTI
2008. március 30. 13:53
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerint Izraelnek érdemi lépéseket kell tennie a ciszjordániai palesztinok életkörülményeinek javítására.

Az amerikai külügyminiszter Jeruzsálemben izraeli kolléganőjével, Cipi Livnivel közösen tartott sajtókonferenciáján hangsúlyozta: olyan lépéseket kell tennie Izraelnek, esetleg a palesztinokkal közösen, amelyek jelentős változást hoznak mind Izrael biztonsága, mind pedig a palesztinok megélhetése szempontjából.

"Közös a felelősség olyan légkör és körülmények megteremtésére, amely elvezethet a palesztin állam létrehozásához" - mondta Condoleezza Rice.

Cipi Livni kijelentette: az izraeli fél kész ilyen lépésekre, ha palesztin részről megfelelő biztonsági válaszlépések lesznek.

Az izraeli külügyminiszter közölte: támogatja azt az elgondolást, hogy kártérítést kapjanak a ciszjordániai zsidó telepekről önként távozni hajlandó telepesek, hozzátette azonban, hogy korai még erre konkrét tervet készíteni, mert nincs megegyezés arról, pontosan mely területeket adnák át a palesztinoknak.

A külügyi tárca vezetője megerősítette: Izrael segíteni kívánja a palesztinokat, de hangsúlyozta, hogy semmi olyan lépést nem tehet, amely kockára tenné Izrael biztonságát.

Az amerikai diplomácia vezetője szombaton érkezett újabb közel-keleti tárgyalásokra; ingázni fog az izraeli és palesztin vezetők között. A délután folyamán Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel, majd Szalám Fajjád palesztin kormányfővel tárgyal, azután Jordániába utazik, ahol fogadja őt II. Abdalláh király, s várhatóan ott találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is.