Újabb halálos áldozata van a tibeti zavargásoknak

InfoRádió / MTI
2008. március 24. 20:25
Az Új Kína hivatalos hírügynökség szerint meghalt egy rendőr, több másik pedig megsebesült a Szecsuán tartomány tibetiek lakta részén kitört újabb zavargásokban.

Közben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Tibet-politika módosítására biztatta a kínai kormányt, és hangsúlyozta: ennek egyetlen módja van: ha Peking párbeszédet kezd a dalai lámával, a tibetiek szellemi vezetőjével.

Előzőleg Nicolas Sarkozy francia elnök önmérsékletre szólította fel Kínát, és felajánlotta, hogy szükség esetén Franciaország kész közvetíteni a felek között.

Korábban az indiai Dharamszalában működő tibeti emigráns kormány azt közölte, hogy helyi források szerint mintegy 130 embert öltek meg a kínai hatóságok a hónap elején levert tüntetéseken.

Pekingi hivatalos adatok szerint ugyanakkor 22 halálos áldozata volt a tibeti zavargásoknak. A kínai hatóságok emellett az állítják, hogy az áldozatok nagy része a tibetiek által meglincselt kínai civil.