Először találtak bizonyítékot a politikus bűnös múltjára

Infostart
2008. március 20. 13:40
Bűncselekményeket követett el fiatal korában a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Ján Slota nem éppen dicső múltját az egyik kereskedelmi tévécsatorna szellőztette meg.

A Markiza kereskedelmi televízió szerda esti fő hírműsorában olyan dokumentumokat mutatott be, melyek szerint a nemzeti párt jelenlegi elnöke 1971-ben több barátjával együtt Ausztriába szökött, ahol bűncselekményeket követett el, autókat lopott, de öt nap múltán önként visszatért Szlovákiába.

Bár akkori Csehszlovákiában a disszidálás súlyos bűncselekménynek számított, Slotának megbocsátottak a hatóságok: megúszta dorgálással, sőt középiskolai tanulmányait is zavartalanul folytathatta.

Slota tiltott határátlépéséről nem először tájékozattak a bulvárlapok, ám konkrét bizonyítékok csak most kerültek nyilvánosságra. Ezek szerint a csehszlovák titkosendőrség, az StB ügynökeinek listáját őrző és feldolgozó Nemzeti Emlékezet Hivatalának levéltárából olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek tanúsága szerint Slota apja, Milan Slota fia hazatérését követően önként szegődött el az StB ügynökének, s azt is bevallotta az államrendőrség előtt, hogy fia és társai Bécsben autókat törtek fel és loptak el.

Az erről szóló dokumentum többször is látható és olvasható volt a Markiza hírműsorában.

Slota a Markíza hírére nem kívánt reagálni, de írásban közölte: a róla szóló hír nem szolgál egyebet, mint azt, hogy elterelje a figyelmet a Mikulás Dzurinda vezette ellenzéki pártban, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Pártban jelenleg dúló válságról.

Nem volt hajlandó nyilatkozni a médiáknak Slota egykori társa sem, aki annak idején nem tért vissza vele Ausztriából, és azóta is külföldön is él.

Hanganyag: Protics János


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást