Az emberi jogok mellett szállt síkra az iszlám konferencia

InfoRádió / MTI
2008. március 15. 15:58
Első ízben állt ki az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme mellett az iszlám országokat tömörítő legjelentősebb nemzetközi fórum, az Iszlám Konferencia Szervezete.

A tömörülés új alapszabálya, amelyet szombaton késő este fogadtak el Dakarban, úgy fogalmaz: a tagországok kötelesek a hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt kiállni az emberi jogok, a demokrácia, az alapvető szabadságjogok és a jogállamiság mellett. Az 57 tagállam küldöttei egyhangúlag hagyták jóvá a dokumentumot.

Új alapszabályában az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) hitet tesz "a civilizációk párbeszéde" mellett. Ekmeleddin Ihsanoglu, az OIC török főtitkára a szenegáli AS hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a Dakarban elfogadott dokumentum az iszlám államok "új vízióját" testesíti meg a nemzetközi együttműködést illetően.

A szervezet támogatja a közel-keleti békefolyamatot, és a válság olyan megoldását szorgalmazza, amely összhangban van az ENSZ vonatkozó határozataival, az arab államok kezdeményezésével és az úgynevezett útitervvel.

A kétnapos OIC-csúcsértekezlet résztvevői hangsúlyozták: készek fölvenni a küzdelmet a természeti és környezeti katasztrófák következményei, valamint az éhezés ellen.

Az Iszlám Konferencia Szervezete 1971-ben jött létre, 57 tagországában több mint egymilliárd ember él.