eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A kormányzó párt feloszlatását kéri a török főügyész

Törökország kormányzó pártjának feloszlatását kérte az alkotmánybíróságtól a főügyész pénteken; ez az első eset, hogy az államügyész az iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) feloszlatását próbálja elérni a világi szellemiségű taláros testületnél.

Abdurrahman Yalcinkaya főügyész arra hivatkozott beadványában, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök pártja a világi állam ellen irányuló tevékenység melegágya. A főügyész egyúttal indítványozta, hogy Erdogant, valamint (az AKP jelöltjeként megválasztott) Abdullah Gül államfőt és a kormányzó párt több vezető tagját öt évre tiltsák el a politikai tevékenységtől.

A lépés kiélezheti a feszültséget az állam és az egyház szigorú elválasztását valló, a hadsereg által támogatott törökországi elit és a kormány között. A hadsereg magát a világi állam védelmezőjének tekinti.

Zafer Üskül, a párt alelnöke azonnal visszautasította a főügyész vádját, és már azt is "szerencsétlennek" minősítette, hogy egyáltalán ilyen ügyet lehet kezdeményezni. "Ez valóban sokkoló fejlemény. Semmi nem bizonyítja, hogy az AKP ellenzi az állam világi berendezkedését. A párt, a miniszterelnök minden alkalommal elmondja, hogy következetesen ragaszkodik a szekularizmushoz" - mondta Üskül, és úgy vélte, nem valószínű, hogy a pártot feloszlatják.

A nézeteivel a politikai iszlámhoz visszanyúló AKP a tavaly júliusi parlamenti választásokon a szavazatok több mint 46 százalékát szerezte meg. A párt és a világi elit, ideértve a bíróságokat, kemény csatát vív az egyetemeken a muzulmán nők számára fejkendő viseletét a felsőoktatási intézményekben lehetővé tevő alkotmánymódosítás ügyében.

A fejkendőviselet több évtizedes tilalmának feloldására tett kormányzati erőfeszítések nyomán az ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy vallási indítékokból cselekedett. A szilárdan világi politikát folytató Köztársasági Néppárt a parlament és az államfő által is jóváhagyott februári alkotmánymódosítás megsemmisítését kérte az alkotmánybíróságtól, arra hivatkozva, hogy az ellentmond az ország világi alkotmányának, s az állam és egyház elválasztásának eróziójához vezet.

A török alkotmánybíróság tíz évvel ezelőtt betiltotta az akkor kormányzó - és az AKP egyik elődpártjának számító - Jólét Pártját (Refah), mert megítélése szerint túlságosan iszlámbarát nézeteket vallott.

Wolfgango Piccoli, a világ legnagyobb kockázatelemző cége, az Eurasia Group elemzője úgy vélte: a török alkotmány közelmúltbeli módosításai nyomán a tíz évvel ezelőttihez képest ma már jóval nehezebb politikai pártokat betiltani Törökországban. Az elemző szerint, ha az AKP-t rögtön nem is tiltják be, az ügy akár fél-egy évig is elhúzódhat, ami fokozott bizonytalanságot és politikai instabilitást idézhet elő az eurázsiai országban.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×