Érdekes kaland volt, de hazatérnek Nagy-Britanniából a lengyelek

Infostart
2008. március 13. 21:50
Az Európai Unió adta lehetőségekkel élve mintegy nyolcszázezer lengyel munkavállaló érkezett két év alatt Angliába. Londonban és több más angol nagyvárosban mindenhol lengyel szót hallani. Az angolok előszeretettel alkalmazzák az ügyes és megbízható lengyel építőmunkásokat, vízvezeték- és villanyszerelőket, szobafestőket. De tízezrével dolgoznak lengyel vendégmunkások a szolgáltatóiparban is. Újabban azonban megkezdődött a visszaszivárgás, ugyanis jelentősen javultak a lengyel gazdasági viszonyok.

A lengyel munkavállalók egy része hosszú távra érkezett Nagy-Britanniába. Egész családok költöztek ide, még a zordabb éghajlatú északangol vidékekre is, ahol csak gyári és mezőgazdasági munka várta őket.

Az egyedül érkezett fiatalok azonban hazakívánkoznak. Azt mondják, hogy egyrészt Angliában túl sokat kell dolgozni, másrészt odahaza színesebb társadalmi életet élhetnek.

A BBC péntek este sugároz erről műsort, de az adásban szereplő interjúk egy részét már olvashattuk. Beszélgetett a riporter a Wroclawba visszatért fiatal grafikus tervezővel, Barbara Wasikkal, aki elmondta, hogy két éven át dolgozott az angliai Luton város egyik sportszerüzletében eladóként, sokat kellett túlóráznia, nem volt elég ideje pihenésre, kikapcsolódásra, és a barátjával annyiért lakott albérleti szobában, amennyiért Wroclawban egész lakást tud bérelni.

Hazatérve visszakapta a régi állását, és meglepetéssel tapasztalta, hogy távolléte alatt háromszorosára emelkedett a bére. Tavaly is 6,5 százalékkal emelkedtek Lengyelországban a bérek, ami jelentősen elmarad az infláció mögött, tehát az életszínvonal ugrásszerűen növekedik.

A zlotyi értéke nőtt a brit fontsterlinggel szemben, az angliai kereset értéke már nem csábító. Wroclaw városa is fejlődik, nem utolsó sorban azért, mert Lengyelországba szívesen fektetnek be a multik, Wroclawban üzemet nyitott többek közt a svéd Volvo és az angol Cadbury édességgyár.

Saját nyelvi közegében Barbarának és sok ezer más lengyel fiatalnak sokkal több lehetősége van a szakmai fejlődésre, a kötött munkaidő folytán szórakozásra is. Tehát érdekes és hasznos volt a néhány éves angliai kirándulás, de most már elég lett belőle. A lengyel vendégmunkások közül egyre többen gondolkodnak hasonlóan.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást