Magyar politikus is belekeveredett a szlovák bundabotrányba

Infostart
2008. március 6. 11:12
Újabb megvesztegetési botrány foglalkoztatja a szlovák labdarúgást. A korrupciós ügybe a Magyar Koalíció Pártjának egyik magas rangú politikusa is belekeveredett.

A legutóbbi korrupciós ügyet az egyik kereskedelmi televízió esti hírműsora szellőztette meg. Mint a rendőrség magasrangú képviselője elmondta, eljárást indítottak a csallóközi Csenke község labdarúgó-egyesületének három vezetője ellen.

A három gyanúsított tavaly nyáron 50 ezer koronát, azaz csaknem 400 ezer forintot adott egy bírónak, hogy a II.osztályú területi bajnkoságban szerepelő csapatuk javára befolyásoljon néhány mérkőzést.

A gyanúsítottak között van a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának tagja, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat alelnöke, K.József, a község polgármestere, aki egyben a fociklub elnöke is.

"Nulla tolerancia"

A politikus több választási időszakban volt parlamenti képviselő, majd kulturális államtitkár. A polgármester természetesen tagadja a vádakat. Úgy tudni azonban, a rendőrség elegendő bizonyítékot szerzett a három gyanúsított ellen.

A nyomozók már átvizsgálták a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó Szövetség irodáit, és elvitték a bajnoki mérkőzések jegyzőkönyveit is.

Az MKP elnöke kijelentette, ha a gyanú beigazolódik, a párt a "nulla tolerancia" elvét alkalmazza majd a vétkessel szemben. Csáky Pál azt sem zárta ki, hogy - amennyiben beigazolódik a gyanú - a volt képviselőt kizárják a pártból.

Nem az első eset

Tavaly a szlovák labdarúgás második embere, a Ligabizottság akkori elnöke ellen indult eljárás, mint bebizonyosodott: sorozatban vett fel kenőpénzeket az átigazolások intézéséért. A vizsgálat azonban még nem fejeződött be.

A szlovák jogszabályok szerint a korrupcióért fél évtől három évig terjedő szabadságvesztés róható ki, a játékvezetőt pedig akár nyolc évre is eltilthatják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást