Irán mostantól csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség keretein belül hajlandó tárgyalni nukleáris ügyeiről - jelentette be az iszlám köztársaság elnöke a teheráni kormány ülése után.
A jövőben Irán csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben hajlandó nukleáris kérdésekről tárgyalni - közölte az ország köztársasági elnöke.
Mahmúd Ahmadinezsád jelentéktelennek és minden jogi alapot nélkülözőnek nevezte az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az országa ellen, nukleáris programja miatt hozott újabb szankciókat.
A határozat elfogadása után a BT öt állandó tagja nyilatkozatban kérte fel Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottját, hogy kezdjen újabb megbeszéléseket Irán főtárgyalójával a válság megoldására.
Mahmúd Ahmadinezsád nyilatkozata nyilvánvalóan ezeknek a tárgyalásoknak az elutasítását jelenti.