Ez a magyar kormány: "Egy levágás előtt elkábított tehén"

InfoRádió / MTI
2008. március 4. 11:32
A népszavazás előtti magyarországi helyzettel foglalkozik keddi közép-európai jegyzetében a Hospodárské Noviny című mértékadó cseh politikai és gazdasági napilap.

"Mint egy levágás előtt elkábított tehén, úgy megy Gyurcsány Ferenc kormánya (...) a népszavazásra. Másként ugyanis nehéz megmagyarázni azt a helyzetet, amikor a kormánypárt és a miniszterelnök a népszerűségi listák legaljára csúsznak, de közben egy tapodtat sem engednek" - írja a lapban Martin Ehl, a magyar problémákkal is gyakran foglalkozó külpolitikai rovatvezető.

A publicista szerint a "posztkommunisták" nem vagdalkoznak maguk körül, és nem követelik a másfél éve bevezetett reform- és megszorító intézkedések visszavonását. A szocialisták az eladósodás és a liberális koalíciós partner nyomására így a gyakorlatban jobboldali programot valósítanak meg, és saját létüket kockáztatják.

Az ellenzéki Fidesznek, amely a reformokról szóló népszavazást keresztülvitte, viszont a kormány bírálatán kívül nincs más politikája. A Fidesz által javasolt populista lépések inkább illenének egy baloldali párthoz, mint egy magát konzervatívnak minősítő párthoz - olvasható a lapban.

"Orbán, mint mindig, most is elfelejtette megmondani, hogy a (kormány által bevezetett) takarékossági intézkedések, a privatizáció, a tandíj és az orvosi vizitdíj helyett, amelyek célja a mélyen eladósodott magyar gazdaság rendbetétele, ő és pártja mit is tennének" - jegyzi meg a szerző.

"A magyarok egyszerűen különlegesek - és nem csak nyelvükkel. Mindig mást kell csinálniuk, mint szomszédjaiknak. Amikor a szocializmus válságban volt, a magyaroknak ott volt a saját fogyasztói gulyáskommunizmusuk. Most, amikor Közép-Európa többi állama rekordokat döntöget a gazdasági növekedésben, a budapesti GKI gazdasági intézet úgy látja: jó lesz, ha a magyar GDP az idei első negyedévben egyáltalán pluszban lesz" - zárja írását Martin Ehl.