Újabb elbocsátásokat terveznek

Infostart
2008. február 29. 21:30
Nehéz időket él át a német Telekom, tavaly a nagyszabású reformintézkedések ellenére is tovább zuhant a konszern nyeresége. A cég elnöke mégis bízik a versenyképesség helyreállításában.

A rossz adatok ellenére a Telekomnak sikerült több mint 2 milliárd eurót megtakarítani a tavalyi évben - jelentette ki René Obermann bonni sajtóértekezletén. A Telekom elnöke nem titkolta azonban, hogy további elbocsátásokra készül, mert "csak az áramvonalasítás útján" tudja a néhány éve még monopolhelyzetben lévő távközlési óriásvállalatot ismét versenyképessé tenni.

A múlt évben már 11 ezer alkalmazottól megvált a Telekom, de ennek ellenére a nyereség 82 százalékkal esett vissza. Obermann elismerte, hogy Németországban tavaly is folytatódott az ügyfelek számának csökkenése, de hangsúlyozta, hogy az amerikai piacon közel 3,5 százalékkal sikerült növelni a forgalmat, így az a tengeren túl már meghaladta a 14 milliárd eurót.

Ebből kiindulva a Telekom elnöke óvatos derűlátással ítélte meg a német konszern jövőjét.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást