Búcsút inthet a pénzének, ha lemarad az elvonóról

Infostart
2008. február 28. 05:50
Elveszíthetik a nekik folyósított juttatást azok a drogfüggők, akik nem tesznek a leszokás érdekében; ez is része a brit kormány tízéves kábítószerellenes stratégiájának.

A munkaképtelenségi segélyért folyamodó kábítószerfüggők elveszthetik járandóságukat, ha nem próbálnak tenni a leszokás érdekében. A drogosok megkapják a lehetőséget, hogy részt vegyenek az elvonóprogramokban, azt azonban nem kell majd bizonyítaniuk, hogy sikerrel zárták azt, vagyis megküzdöttek függőségükkel.

Rosszul járnak azonban, ha nem jelennek meg a rehabilitációs program találkozóin, ekkor ugyanis megvonják tőlük a munkaképtelenségi segély kétheti részét. Ha újabb alkalmat mulasztanak, egy hónapnyi pénzük veszik el, a harmadik hiányzás után pedig hat hónapnyi járandóságuknak mondhatnak búcsút.

Az új szabályozás csak a segélyért újonnan folyamodókat - évente körülbelül 4 ezer embert - érinti majd, azt az 50 ezer drogost, akik eddig is megkapták azt, nem.

A rendelkezés kritikusai szerint számítani kell arra, hogy annak bevezetésével párhuzamosan megnőhet a betörések és más bűncselekmények száma, hiszen a függők mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy pénzhez, és így az adagjukhoz jussanak.

Az új szabályozást a belügyminiszter, Jaqcui Smith jelentette be szerdán egy másik rendelkezéssel együtt, amelynek célja a fiatalok védelme. Nagy-Britanniában 250-350 ezer gyermek vagy fiatal él drogos szülőkkel egy fedél alatt, a kormányzat ezért támogatást ajánl a nagyszülőknek annak fejében, ha átveszik unokáik nevelését.

A brit kormány arra is ígéretet tett, hogy több pénzt fordít az iskolai drogellenes programokra és növeli azok hatékonyságát, emellett nyomravezetői díjat kapnak majd azok, akik drogkereskedőket segítenek lefülelni a rendőrségnek.