A britek külön adót szednének a bevándorlóktól

Infostart
2008. február 20. 10:03
A brit kormány azt tervezi, hogy az országba belépő emigránsokkal egy speciális adót fizettet, hogy ebből fedezze az általuk használt egészségügyi ellátást és oktatást.

Az úgynevezett emigráns adót az országba érkezéskor kell majd megfizetni, aki pedig eleget tesz a kötelezettségnek, szabadon használhatja a közszolgáltatásokat.

A tervet még nem hozták nyilvánosságra, de brit sajtóhírek szerint összege várhatóan fejenként 20 font lesz (7.000 forint), emellett azonban továbbra is meg kell majd fizetni a 200 fontos vízumdíjat is, ami a fél évnél hosszabb tartózkodásra jogosítja fel a Nagy-Britanniába belépőket.

A kormány ebből éves szinten 15 millió fontos extrabevételre számít, igaz, az illetékesek szerint az ágazatok konszolidálására 250 millió fontra lenne szükség.

A tervek azután születtek meg, hogy kiderült: a szigetországban az egészségügyi és szociális ellátás valamint az oktatás egyre nagyobb nehézségekkel küzd, hiszen a bevándorlás miatt fokozott igényeket kell kielégítenie.

Ezeknek az ágazatoknak a fenntartási költsége évről évre százmillió fontos nagyságrendben emelkedik.

Jacqui Smith belügyminiszter várhatóan egy olyan tervet fog bejelenteni, amely szerint magasabb összeget kell fizetniük azoknak, akiknek az egészségügyi ellátása többe kerül, így az idősek adója magasabb lesz, mint a fiataloké.

Azon vidékek parlamenti képviselői, ahol az utóbbi években jelentősen nőtt a bevándorlók, különösen a Kelet-Európából érkezők száma, rendszeresen arra panaszkodnak, hogy a közszolgáltatások fenntartása szinte lehetetlenné vált.