Kibírhatatlan a párja? Nem sok jóra számíthat!

Infostart
2008. február 8. 06:10
Nem sok jóra számíthatnak azok a házastársak, akik már most is úgy érzik, hogy partnerük idegesíti őket - állítják amerikai kutatók. Tanulmányuk szerint ugyanis az érintettek minél tovább maradnak együtt, annál követelőzőbbnek és kibírhatatlannak látják majd a párjukat.

A Michigani Egyetem Társadalmi Kutatóintézetének kutatói kevés jóval kecsegtetik azokat a házaspárokat, akik szerint problémáik egy idő után maguktól megoldódnak. Az általános nézet az, hogy a házastársak az évek során összeszoknak, és jobban tudnak kommunikálni.

Nos, lehet, hogy megszokják egymást, de ha már az első években idegesítőnek találják a párjukat, akkor később még inkább. Viszont úgy tűnik, a negativitás normális velejárója a szoros kapcsolatoknak, amelyek gyakori mindennapi kommunikációra épülnek - mondja Kira Birditt, a kutatás vezetője.

A tudósok azt vizsgálták, hogyan változik idővel a házastársak, barátok és gyerekek negatív megítélése. A megfigyelt személyeket egy 20 és 39, egy 40 és 59 és egy 60 évnél idősebb csoportra bontották. A kísérlet résztvevőit arra kérték: osztályozzák, mennyire igaz a következő két állítás: a párom, barátom vagy gyerekem az idegeimre megy, és túl sokat követel tőlem.

A kutatók ezek után úgy találták, hogy míg a barátok és gyerekek esetében a negatív érzések az idő előrehaladtával enyhültek, addig a házastársaknál intenzívebbé váltak. Ennek az is az oka, hogy az ember búcsút tud mondani az olyan barátoknak, akik irritálják és olyanokat tud találni, akikkel inkább egy hullámhosszon van.

A gyerekek szerepe pedig megváltozik: felnőtekké és önállókká válnak. Érdekes volt ugyanakkor, hogy a legtöbb negatív élménye a 20-as és 30-as korcsoportnak van - de ennek az is az oka, hogy az idősebb felnőttek gyakrabban kerülik a konfrontációt - mondták a kutatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást