A dokumentum egy képzési segédanyag, amely a diplomatákat segíti abban, hogy felismerjék, ha egy állam börtöneiben kínozzák a foglyokat. A szöveg megemlíti az amerikaiak guantanamói támaszpontját, ahol egy kanadai állampolgárt is fogva tartanak.
A dokumentum - amellett, hogy a kínzás gyanúja miatt fokozottan figyelendő államok közé sorolja az Egyesült Államokat és Izraelt -, kínzásnak minősíti az amerikaiak több kihallgatási módszerét, a meztelenre vetkőztetést, az elkülönítést és a foglyok szemének bekötését.
Az Amerika és Izrael szoros szövetségesének számító kanadai kormány azonnal igyekezett elhatárolódni a szövegtől. A külügyminisztérium szóvivője azt mondta: a dokumentum nem politikai állásfoglalás, nem fejezi ki a kormány véleményét.
Az Ottawában működő amerikai nagykövetség szóvivője hangsúlyozta, hogy országa soha nem engedélyez, vagy tűr el semmilyen kínzást.
A dokumentum a kormány hibájából, véletlenül került az Amnesty International kanadai szervezetéhez, amely beperelte a kormányzatot, azt állítva, hogy a kanadai csapatok nem bánnak megfelelően az Afganisztánban őrizetbe vett emberekkel.
Alex Neve, az Amnesty főtitkára szerint egyértelmű bizonyítékaik vannak arról, hogy az amerikai és izraeli börtönökben kínozzák a fogva tartottakat.
A diplomaták számára összeállított éberségi listán szerepel Szíria, Kína, Afganisztán, Mexikó és Szaúd-Arábia is.