Egymilliárd euró vándorol évente a maffia kasszájába

InfoRádió / MTI
2008. január 16. 10:55
Évente egymilliárd euró vándorol a szicíliai maffia kasszájába, ami a dél-olaszországi sziget éves bruttó termelése 1,3 százalékának felel meg.

Az Il Sole 24 Ore című milánói napilap Nino La Spina szociológus legújabb tanulmányára hivatkozva azt írta, hogy a Cosa Nostra által zsarolt vállalatok 2002 és 2006 között hatmilliárd eurónál többet fizettek a maffiának.

A tanulmányt pénteken hozzák nyilvánosságra, és kiderül belőle, hogy attól függően, kioszkról vagy szupermarketről van-e szó, 2246 megvizsgált vállalkozás közül 333-nak egy összegben kellett egyenként 25 ezer eurót fizetnie, 646-tól pedig havonta 32 és 27 ezer euró közötti összegű védelmi pénzt követelt a maffia.

Az Olasz Iparosok Szövetségének (Confindustria) szicíliai tagozata decemberben tucatnyi vállalkozást kizárt soraiból, mert védelmi pénzt fizettek a maffiának. Azóta állandó rendőri védelem alatt áll Yvan Lo Bello, a Confindustria elnöke. Korábban feldúlták a Confindustria székhelyét a szicíliai Caltanissettában, az Il Sole 24 Ore szicíliai tudósítóját pedig az utóbbi napokban többször is életveszélyesen megfenyegették.