A rendőrségi tilalom ellenére megtartják a tüntetéseket

Infostart
2008. január 16. 10:28
Rohamrendőrök járőröznek Kenya 30 nagyobb városának utcáin, az ellenzék ugyanis nagygyűléseket hívott össze a decemberi elnökválasztás eredménye elleni tiltakozásul. Közben a kormány bejelentette: szívesen látja az afrikai közvetítőket a belpolitikai válság megoldása érdekében.

"A kormánynak az az álláspontja, hogy az afrikai államfők és más személyiségek szívesen látottak a politikai vezetők közötti párbeszéd megkönnyítése, az ország jelenlegi politikai helyzetének megoldása érdekében. A kormány és az ODM (az ellenzéki Narancssárga Demokratikus Mozgalom) megállapodásának megfelelően várjuk a válságban közvetítéssel megbízott Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárt" -olvasható Moses Wetangula külügyminiszter közleményében.

Az ODM több városban is tiltakozó nagygyűlést hívott össze mára, amelyeket a rendőrségi tilalom ellenére terveznek megtartani. Az ország fővárosában, Nairobiban azonban reggel még nem mutatkozott nagyobb gyülekező tömeg.

A parlament kedden választotta meg elnökének az ODM jelöltjét, Kenneth Marendét. A törvényhozásban az ODM van többségben, így Mwai Kibaki elnök pártjának valószínűleg nem lesz más választása, mint a koalíció.

Marende szerint alkotmányos joguk, hogy három napon keresztül tiltakozzanak a szerintük elcsalt elnökválasztás ellen. Kibakit december 27-én választották újra, de nemzetközi megfigyelők szerint is rengeteg szabálytalanság történt.

Figyelmeztetés a magyaroknak

A magyar külügyminisztérium továbbra is arra kéri a turistákat, hogy ne utazzanak Kenyába. Kocsis András konzul az InfoRádiónak elmondta: teljesen kiszámíthatatlan a biztonsági helyzet, még az eddigi halálos áldozatokról sincsenek pontos adatok.

Kocsis András arra kéri a Kenyában tartózkodó közel 60 magyar turistát, hogy a demonstrációk ideje alatt maradjanak a szállodákban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kocsis András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást