eur:
393.68
usd:
368.64
bux:
65947.51
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Bűnözőket véd a rendőrség az adófizetők pénzéből

A brit rendőrség évente legkevesebb 20 millió fontot (közel 670 millió forintot) költ arra, hogy gengsztereket védjen más bűnözőktől. Tavaly Londonban 75 olyan esetet regisztráltak, amikor életek forogtak veszélyben, a rendőrség azonban nem értesítette erről a potenciális áldozatokat.

A nyomozók persze figyelmeztethetnék az embereket a rájuk leselkedő veszélyre, ám gyakran inkább nem értesítik őket, mert szeretnék lenyomozni és elfogni a fenyegetőket, vagy akció közben lecsapni rájuk.

A legtöbb ilyen esetben a bűnözők bűnözőkre vadásznak, ám az emberi jogi szabályozások előírják, hogy kötelező a rendőri beavatkozás, mivel korábban előfordult, hogy az egyenruhások nem tudták megvédeni az ártatlan áldozatokat.

A Scotland Yardnak évente 60 emberrablási esettel kell megküzdenie Londonban: a leggyakrabban bűnözők kapnak el bűnözőket, az utánuk való nyomozás pedig az egyik legdrágább, és a legtöbb szakképzett nyomozó alkalmazását megkövetelő feladat.

A vádemelést is nehezíti a közbeavatkozás

A brit rendőri vezetők elismerik: kimeríti az erőforrásokat, hogy eleget tesznek kötelezettségüknek, és védik a drogcsempészeket, tolvajokat, fegyveres rablókat és a hozzájuk hasonlókat, mégsem tehetnek mást, hiszen azok ártatlan családtagjait, barátait túszul ejthetik más bűnözők.

A rendőrök szerint az is elfogadhatatlan, hogy a védelem miatt a bűnelkövetők folytathatják a viszálykodást, emiatt pedig ártatlanok kerülhetnek a tűzvonalba, sőt, mivel a rendőrök általában beavatkoznak, a bűnözők ellen csak emberélet elleni összeesküvésért, vagy jogtalan fegyverbirtoklásért emelhetnek vádat.

A szabályozás azért alakult így, mert 1998-ban Mulkiye Osman beperelte az Egyesült Királyságot, miután férjét megölte, fiát pedig súlyosan megsebesítette a gyerek egykori tanára.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy határozott, hogy a család jogai sérültek, amikor a Londoni Fellebbviteli Bíróság azt a döntést hozta még 1992 októberében: nem perelhetik be a Metropolitan Police-t, amiért annak munkatársai nem akadályozták meg a támadást.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×