Gázrobbanás miatt összeomlott egy lakóház Oroszországban

InfoRádió / MTI
2008. január 9. 08:35
Gázrobbanás következtében nagyrészt összeomlott egy 12 lakásos ház szerdára virradó éjjel az oroszországi Kazany városában, többeket maga alá temetve.

A Kazanyban szerdára virradó éjszaka bekövetkezett házomlás halálos áldozatainak száma három, de további holttesteket sejtenek a romok alatt: két holttestet, illetve három égési és fagyási sérüléseket szenvedett áldozatot emeltek ki a romok alól, az utóbbiak közül az egyiknek mindkét lábát leszakították a faldarabok, s a kórházban belehalt sérüléseibe.

A több lépcsőházas épület egyik lépcsőháza szakadt be a második emelettől a földszintig, amikor feltehetően egy második emeleti lakásban gázrobbanás következett be. A robbanás tüzet is okozott.

Feltételezések szerint akár 10-15 ember is lehet még a romok alatt, szerdán folyt a házban bejelentett és a ténylegesen ott lakó emberek listájának egyeztetése.

Az épületben összesen három lépcsőház volt, mindegyikből 12 lakás nyílt. A kazanyi hatóságok már eldöntötték, hogy a múlt század hatvanas éveiben épült ház összeomlott részét nem állítják helyre, a lakókat másutt helyezik el.