Házi őrizet helyett a belügyminiszterrel vadászgatott, mehet a börtönbe

InfoRádió / MTI
2007. december 29. 15:45
A hágai Nemzetközi Törvényszék elrendelte egy nyugalmazott horvát tábornok őrizetbe vételét, s átszállítását a törvényszék fogdájába, miután Mladen Markac megszegte feltételes szabadlábra helyezésének szabályait, s elment vadászni.

Sokba kerülhet a vadászgatás Mladen Markac nyugalmazott horvát tábornoknak, aki ezzel megszegte feltételes szabadlábra helyezésének szabályait és vissza kell térnie a hágai Nemzetközi Törvényszékre.

A jugoszláviai háborús bűnökkel foglalkozó testület még évekkel korábban azzal vádolta meg Mladen Markacot, hogy 1995-ben háborús bűnöket követett el szerb polgári személyek ellen a Vihar hadművelet során, amelyet az akkoriban szakadár szerbek ellenőrizte Krajina - a Knin városa körüli térség - visszaszerzésére indítottak a horvát erők.

Mladen Markac 2004-ben önként Hágába ment, ennek fejében pedig a törvényszék engedélyezte, hogy visszatérhessen hazájába, s ott lényegében házi őrizetben várhassa meg pere - most úgy tűnik, 2008-ben esedékes - kezdetét.

A kedvezménynek azonban az volt az egyik feltétele, hogy minden esetben előzetesen engedélyt kérjen, ha el akarja hagyni lakóhelyét.

Márpedig a horvát sajtóban csütörtökön olyan fotók jelentek meg, amelyeken az egykori tábornok néhány nappal karácsony előtt éppen vadászaton van, ráadásul Ivica Kirin belügyminiszter társaságában - miközben éppen a rendőrségnek kellett volna felügyelnie arra, hogy Mladen Markac ne sérthesse meg feltételes szabadlábra helyezésének szabályait.

A hágai Nemzetközi Törvényszék közleménye fel is hánytorgatja, hogy Horvátország nem tájékoztatta a testületet a szabályok megsértéséről. Egyben kérte a zágrábi vezetést: még vasárnap szállítsák át a tábornokot Hágába.