Keleti bűnözőkkel riogatnak a határnyitás előtt

Infostart
2007. december 19. 06:20
Túl korainak nevezte a német rendőrszakszervezet elnöke a schengeni szerződés előbbre hozott kiterjesztését, illetve a személy- és áruellenőrzés megszüntetését a cseh-német, valamint a német-lengyel határon. Hasonlóan nyilatkozott a bajor tartományi kormányfő is.

A Bild című napilapnak adott nyilatkozatában Konrad Freiberg úgy vélte, hogy túl korai a shengeni szerződés kiterjesztése a 2004-ben csatlakozott uniós országokra, mert a német hatóságok még nem készültek fel kellőképpen a határnyitásra.

A rendőrszakszervezet elnöke szerint a határellenőrzés megszüntetése kaput nyit a bűnözők tömeges beáramlása előtt. Konrad Freiberg szerint a német rendőrség nem rendelkezik megfelelő technikai felkészültséggel, és a cseh, valamint a lengyel bűnüldöző szervekkel való együttműködés sem zökkenőmentes.

A német érdekképviseleti vezető némi keserűséggel tette hozzá, hogy a lengyel rendőrség már a legfejlettebb híradórendszert használja, míg Németországban még az analóg rádióösszeköttetést alkalmazzák.

A napokban hasonló szellemben nyilatkozott a bajor tartományi kormányfő is. Günther Beckstein szintén túl korainak találta a shengeni rendszer kibővítését, és rámutatott arra, hogy az új uniós tagállamok becsületes munkakereső polgárai csak különleges engedéllyel kaphatnak állást Németországban, viszont a bűnözök előtt már karácsony előtt megnyitják a határokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást