eur:
394.17
usd:
370.23
bux:
65674.48
2024. április 19. péntek Emma

Elképesztő drámák Tőkés körül

A román titkosszolgálat besúgója volt az a református lelkész, akit Tőkés László helyébe választottak 1990-ben a temesvári református gyülekezet élére. Erről a nagyváradi püspök számolt be a szolgálat irattárában áttanulmányozott dossziéi alapján.

A romániai kommunista diktatúra és a hírhedt titkosszolgálat hatalmának megdöntésében kulcsszerepet játszó Tőkés Lászlót az egykori politikai rendőrség besúgója követte a temesvári református gyülekezet élén.

A megdöbbentő hírt maga a püspök közölte, miután áttanulmányozta a róla készített több ezer oldalnyi feljegyzését, és a romániai illetékes hatóság felfedte számára a dossziékban szereplő álneves jelentések szerzőinek valódi identitását.

Bányai Ferenc lelkipásztor 1990-ben Tőkés bizalmasaként került a forradalmár temesvári gyülekezet élére, ahol azóta is szolgál.

Mint kiderült: 1983 és 1989 között írt rendszeresen álneves jelentéseket Tőkés Lászlóról. Ezekben nemcsak a püspök fiatalkori politikai megnyilvánulásairól számolt be, hanem még az esküvőjéről is, amelyen vendégként vett részt.

A Krónika című napilap által megkérdezett Bányai nem tagadta egykori kollaborációját. Kijelentette, őt is, mint sok más társát megfélemlítették, és ma sem hiszi, hogy bárki is ellen tudott volna állni a politikai rendőrség beszervezési kísérletének. Több kommentárt nem kívánt az ügyhöz fűzni.

A püspök közleménye szerint a titkosszolgálat a Tőkés család belső köreiből is álneves jelentéseket kapott.

Ezeket Bartha Tibor ortopéd főorvos, orgonaművész, Tőkés László lánytestvérének volt férje írta, aki az egyik családtag szerint feltehetőleg a titkosrendőrség utasítására épült be a családba.

Tőkés László korábban Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiatanár besúgói ténykedéseiről közölt részleteket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×