Nem csak a mosónők, a buszsofőrök is korán halnak

Infostart
2007. november 30. 19:40
A rutin munkát kis fizetésért végzők, különösen az autóbuszsofőrök korábban halnak meg, mint a szabadfoglalkozásúak - derült ki a brit statisztikákból.

Azt mutatja a statisztikai felmérés eredménye, hogy a brit autóbuszsofőrnek vagy szemetes embernek kétszer kevesebb esélye van a hatvanötödik életéve megérésére, mint például egy ügyvédnek vagy építésznek, aki változatosabb munkát végez, és maga oszthatja be, egyszerre mennyi munkával birkózzék meg.

A Sheffieldi Egyetemen Danny Dorling professzor foglalkozik az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek problémájával. Véleménye szerint, ahogy idősödik az ember, bizonyos életuntság léphet fel a rutinmunkát végzőknél, különösen a buszsofőröknél, akiknek nem túl magas fizetésért nagy koncentrációt igénylő, veszélyes feladatot kell végezniük, gyakran idegtépő körülmények között.

Hozzá kell tenni, hogy Londonban például, állandó hiány van buszsofőrökben. Szinte mindegyikük színes bőrű, bár egyre több közöttük ma már lengyel is.

A hatvanötödik életévet ugyanakkor eléri a legtöbb brit, hiszen a várható élettartam a férfiaknál majdnem 77 év, a nőknél több mint 81. De a statisztika egyenlőtlenségekből tevődik össze: a buszsofőrök, a postások és a biztonsági őrök általában korán halnak, az ügyvédek és az építészek tovább élnek. Nem is beszélve a vállalati vezérigazgatókról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást