eur:
394.44
usd:
365.25
bux:
65557.21
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újabb sokkoló adat a lengyelekről

Az Európai Unió 2004-es bővítése után a lengyel munkavállalók szinte ellepték Nagy-Britanniát. A szigetországban először csak a helybéli munkanélküliek tiltakoztak, most azonban többen rámutatnak: a kelet-európaiak tömeges jelenléte már az egészségügyi és az oktatási rendszerre is hatással lehet.

A 2004-es évhez képest megnégyszereződött a Nagy-Britanniában született lengyel gyermekek száma. Idén csaknem 13 ezer lengyel újszülött látta meg a napvilágot a szigetországban.

Mindez az egészségbiztosítónak 20 millió fontba, azaz mintegy 7 milliárd 200 millió forintnak megfelelő összegbe került.

A már Nagy-Britanniában világra jött gyermekek szülei ezekben a hetekben tömött sorokban állnak a lengyel nagykövetség előtt, hogy útlevelet kérjenek a kicsiknek. Hamarosan ugyanis megindulnak haza a karácsonyi ünnepekre.

Emellett a bevándorló kelet-európai szülőkkel együtt mintegy 240 ezer gyermek érkezett az országba. Jelenlétük pedig már komoly problémát jelent az oktatási rendszernek. Számos iskola kultúráját például alapvetően megváltoztatták - figyelmeztet az iskolaigazgatók országos szervezete.

Lengyelországból mintegy 170 ezer, Litvániából 30 ezer, Szlovákiából 28 ezer, Csehországból pedig nagyjából 13 ezer gyermek érkezett. Mindez hatszorosa annak, mint ahány gyermek érkezésére a kormány számított.

A munkáspárti kormányzatot már eddig is számos kritika érte azért, mert az Európai Unió bővítésekor alulbecsülte a Kelet-Európából várható vendégmunkások számát. Õk ugyanis évi 13 ezerre számítottak, ezzel szemben egy év alatt csaknem 700 ezren próbálnak új életet kezdeni a szigetországban.

Bár olcsón vállalnak munkát, jelenlétük mégis súlyos kiadásokat jelentenek az országnak. Többen rámutatnak arra is: egyelőre a fiatalabb, egészséges emberek érkeznek az országba, ez azonban nem lesz mindig így, hamarosan az egészségbiztosítónak hatalmas összegeket kell költeniük a bevándorlók kezelésére.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×