Mi köze az államfőnek a szőke újságírónőhöz?

Infostart
2007. november 26. 08:01
Sikeresen "túlélt" egy országos sztrájkot, a nemzetközi sajtó mégis Nicolas Sarkozy ügyeitől hangos. De nem arról írnak, hogy a tömegközlekedési dolgozók ismét munkabeszüntetésbe kezdenek-e. Sokkal inkább az érdekli őket: milyen viszony fűzi a francia elnököt egy szőke újságírónőhöz.

Nicolas Sarkozyről nagyjából egy hónapja tudja a közvélemény, hogy elválik feleségétől. Azóta sokakat érdekel, vajon ki fog felbukkanni az elnök mellett.

A francia államfő vasárnap érkezett Kínába háromnapos látogatásra, a nemzetközi sajtó azonban nem a hivatalos programjairól cikkezett, hanem arról: vajon milyen kapcsolat fűzi egy igen határozott, ambiciózus, de egyben igen csinos riporterhez, Laurence Ferrarihoz.

A 41 éves asszony 14 évig élt házasságban egy tudósítóval, akivel közösen számos igen kemény politikai interjút készített. Nemrég azonban róluk is kiderült, hogy válnak.

A napokban az elnököt együtt látták ebédelni a szőke hölggyel, aki gyakori látogatója az Elysée palotának, a francia elnök párizsi rezidenciájának.

A hölgy a válásáról nem beszél nyilvánosan, és az Elysée palota szóvivője is úgy kommentálta az újságíróról és a Sakrozyről szóló pletykákat, hogy az elnök magánélete nem a hivatalos nyilatkozatok tárgya.

A francia sajtó szemérmes az ügy kapcsán, ott nem szeretik a politikusaik magánéletét kiteregetni. Egy szerkesztő például nemrég azért veszítette el a munkáját, mert leközölt egy New York-ban készült fotót az elnök volt feleségéről, Céciliáról és kedveséről.

Nicolas Sarkozy egyébként az első francia elnök, aki hivatali ideje alatt válik el feleségétől. Az 52 éves államfő és a 49 éves Cécilia 1996-ban házasodtak össze, és van egy 10 éves fiuk, Louis. Korábbi kapcsolatukból azonban mindkettőjüknek van még két gyermeke.

Az már korábban is feltűnő volt, hogy Cécilia Sarkozy nem túl gyakran jelenik meg férje mellett a nyilvános szerepléseken, és azt is hangoztatta: nem érdekli túlságosan a first lady szerep.