eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Megszerették a dánok az eurót

Dániában a most kezdődő parlamenti ciklusban népszavazást tartanak az euróhoz való csatlakozásról és arról, hogy az ország továbbra is önállóan lépjen-e fel védelmi, igazságügyi és rendészeti kérdésekben. Ezt Anders Fogh Rasmussen, a választásokon posztján megerősített miniszterelnök jelentette be.

A dán szavazók a kilencvenes évek elején és 2000-ben már értésre adták, hogy csak korlátozott mértékben hajlandóak részt venni az európai projectben. Először - nagy megdöbbenésre - az 1992-es maastrichti szerződést is elvetették, és csak egy év múlva hagyták jóvá, amikor mentességet kaptak a közös Európai védelmi rendszerbe való belépés alól, és felmentették őket a bűnügyi kérdésekben való uniós politikában való részvétel alól is.

Rasmussen, aki mindig is lelkes európai volt, azonban megnyerte a legutóbbi választásokat, és elemzők szerint hangulatváltozást érzékelt a dánok körében.

Megváltozott a hangulat

Közvélemény-kutatások szerint a polgárok kis többsége immár csatlakozna az eurózónához, valószínűleg nem kis mértékben azért, mert külföldi utazásaik során a dánok is megismerték a közös pénzt.

A dán koronától való búcsú azért is lenne szimbolikus, mondják szakértők, mert az árfolyam követi az eurót, és a dán központi bank is mindig az Európai Központi Bank lépéseit követi.

A britek hevesen vitatkoznak

A bejelentést érdeklődéssel fogadják majd a másik nagy euroszkeptikus uniós tagállamban, Nagy-Britanniában, ahol évek óta heves viták tárgya, hogy csatlakozzanak-e az euróhoz.

A dánoknál és az eurózónán kívül maradt svédeknél az euroszkepszis hátterében inkább az áll, hogy attól tartanak: a közös európai politikák úgymond "felvizezik" a szociális és jóléti vívmányokat. A britek számára a félelem fő forrása a szuverenitás elvesztése, "a nem választás nyomán hatalomra jutott brüsszeli bürokraták" uralma, vagy leegyszerűsítve az, hogy külföldiek irányítsák az országot.

Ráadásul az angol központi bank az európaitól önálló árfolyam-politikát folytat. A britek emellett gazdasági téren sem feltétlenül találnak ideológiai szövetségesre a skandinávokban.

Népszavazás az alapszerződés ratifikálása után

Dániában Nagy-Britanniához hasonlóan könnyű elbocsátani a dolgozókat. A kormány ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez a munka nélkül maradók átképzésére - és ebben az időszakban anyagilag is támogatja őket. A brit rendszer csak azoknak biztosít tartós védelmet, akik teljesen kiesnek a munkaerőpiacról.

A dániai népszavazást, vagy népszavazásokat azután tartanák meg, hogy ratifikálják az EU-s döntéshozatali folyamatot megreformáló európai alapszerződést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×