eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Több ezer nővér mondana fel, de a parlament nem engedi

Finnországban 15 ezer nővér fenyegetőzik azzal, hogy felmond, ha az munkáltatók nem teljesítik 25 százalékos béremelési követelésüket.

Pénteken a finn parlament megszavazta azt a rendkívüli törvényt, amely munkára kötelezné az állásukat otthagyó nővéreket. A dolgozók azonban ezt emberi jogaik megsértésének tartják. Megfigyelők szerint viszont a politikusok túlzott ígéretei is felelősek a helyzetért.

Skandinávia - így benne Finnország is - általában pozitív példa más Európai országok számára. Az északi államok általában az első helyen vannak például az életminőségről szóló listákon.

Minden azonban nincs rendben, és erre a példa az a szokatlan lépés, hogy a finn nővérek és ápolók jelentős része, 15 ezer ember fenyegetőzik azzal, hogy tömegesen felmondanak, ha nem kapnak 25 százalékos béremelést.

A probléma azért is súlyos, mert egyes kórházakban a felmondással fenyegető nővérek 70 százaléka a sürgősségi ellátásban dolgozik. A hétvégén például már két terhes nőt egy stockholmi kórházba küldtek át, és a kormány kapcsolatba lépett a német egészségüggyel is.

Közgazdászok megjegyzik, hogy a helyi önkormányzatoknak nincs annyi pénze, amiből fedezni tudnák az átlagdolgozóknál kevesebb, de így is havi 2.300 eurót kereső nővérek bérköveteléseit. Közben a finnek többsége támogatja azt a törvényt, amely munkára kötelezi az állásukból felmondó ápolókat.

A finn parlament pénteken szavazta meg az úgynevezett betegbiztonsági törvényjavaslatot, amely pénzbüntetéssel sújtaná a felmondó dolgozókat.

A nővérek ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik, ugyanis velük együtt 7.000 mérnök is sztrájkba kezdett, 17 százalékos béremelést követelve.

Októberben a fémipari munkások álltak le öt napra. Az építőiparban ugyanakkor a munkaadók belementek a villanyszerelők 12 százalékos béremelésébe, és közel 10 százalékos emelést harcoltak ki a bolti eladók is - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Közgazdászok szerint a politikusok túl nagy hangsúlyt fektettek az egyenlő fizetésről szóló ígéreteikre, ezzel azonban csak bátorították a két és félszázalékos inflációt jóval meghaladó bérköveteléseket.

Ezeket azonban az is tüzeli, hogy Finnországban az elmúlt évtizedben látványosan megnőttek a vagyoni különbségek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×