Közel ezer év után újra összekötik a szétszakított szálakat

Infostart
2007. november 16. 17:53
Egy újabb lépés a római és a görögkeleti katolikus egyház újbóli egységesítése felé, hogy a két csoport képviselői közös dokumentumtervezetet dolgoztak ki, amely jó alapot adhat az 1054 óta tartó szembenállás enyhítésére, vagy akár megszüntetésére.

Az úgynevezett ravennai dokumentum, amelyet a katolikus-ortodox teológiai vegyes bizottság dolgozott ki, előrevetíti a két egyház újraegyesülésének lehetőségét.

Az így kialakult szervezet feje a Róma püspöke, a pápa lehetne, akit megilletne a "protos", azaz az "első" cím mind a nyugati és keleti egyházak, mint a pátriárkák részéről.

Az újraegyesülés valamelyest csökkentené a pápa abszolút hatalmát a katolicizmusban, ugyanakkor erősítené a konstantinápolyi pátriárka pozícióját.

XVI. Benedek pápa november 23-ra a Vatikánba hívta össze a világ bíborosait, hogy megvitassa velük a dokumentum részleteit, amely elősegítheti, hogy a jövőben újra összekössék az 1054-ben elszakadt szálakat.

A békülési folyamatot ugyanakkor nehezítheti, hogy folyamatosak a viták a moszkvai és a konstantinápolyi pátriárka között: az októberi ravennai katolikus-ortodox találkozó során a moszkvai pátriárkátus küldöttsége vissza is vonult az ülésről.

A katolikus-ortodox teológiai vegyes bizottság 2009 őszén ül újra tárgyalóasztalhoz.