eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ütemesen zárkóznak fel az új EU-tagállamok a régiek mögé

A gazdasági fellendülés ellenére Németország - a lakosság vásárlóereje szempontjából - az európai lista középvonalában foglal helyet. Az élen már jó ideje Svájc áll.

A nürnbergi piackutató intézet most közétett felmérése szerint a jóléti államok sorában Németország csaknem a sereghajtók közé sorolható, mert az egy főre jutó vásárlóerő alig haladja meg az évi 18 ezer eurót.

Az első helyet már évek óta Svájc tartja évi 27 és fél ezer euróval. A második helyre Luxemburg került, majd a sorban Norvégia, Írország és Dánia következik. Azonban még Ausztria és Franciaország is megelőzi a vásárlóerő terén az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdaságának számító Németországot.

A nürnbergi kutatóintézet tanulmányából kitűnik az is, hogy az EU új tagállamai ütemesen zárkóznak fel a régi uniós országok mögé.

Köztük a sort Szlovénia nyitja, ahol az egy főre eső évi vásárlóerő kereken 8 ezer 800 euró. A második helyre a Cseh Köztársaság küzdötte fel magát, majd Lengyelország következik.

Regionális felosztásban azonban alapvetően eltérő a kép, így Budapest lakosságának vásárló ereje jóval nagyobb, mint például a keletnémet Thüringia tartományban élőké.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×