eur:
393.76
usd:
365.13
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A fűtésen spórolnak a nyugdíjasok, hogy ételre is jusson pénz

Egy friss felmérés szerint Nagy-Britanniában a 60 év felettiek jelentős része egyetlen szobában vészeli át a telet, arra ugyanis sok nyugdíjasnak nincs pénze, hogy az egész lakását befűtse.

A 60 milliós lakosú szigetországban 11 millió idős ember él, közülük csaknem 2,5 millió nyugdíjas próbál úgy csökkenteni kiadásain, hogy lakásából mindössze egyetlen szobában kapcsolja be a fűtést télen. Egymillióan pedig bevallották, hogy kevesebbet esznek, mert különben nem lenne pénzük a rezsi kifizetésére a téli időszakban.

Kiderült az is, hogy az idősekre Nagy-Britanniában is jellemző, hogy inkább kétszer annyi ruhát, esetleg kabátot is magukra vesznek otthon, csak hogy ne kelljen feljebb csavarni a radiátort. Sokan vannak azok is, akik a napjaikat könyvtárakban, kávézókban vagy más nyilvános helyen töltik, hogy ott melegedhessenek.

Néhányan még azt is bevallották: akár napközben is bebújnak a paplan alá, mert a lakásukban ott van a legmelegebb.

Egy brit segélyszervezet felmérést készített, hogy választ találjon arra, miért ugrik meg az idősek halálozási aránya télen. Kiderült, hogy a nyugdíjasok bevételeinek nagy részét a rezsi viszi el a fűtési szezonban.

A kutatás szerint Nagy-Britanniában évente csaknem 25 ezer idős veszíti életét télen a hideg miatt.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×