Egy lépéssel közelebb az örökös elnökséghez

InfoRádió / MTI
2007. november 3. 09:19
Venezuelában elfogadta az ország alkotmányának módosítását a parlament, ezzel lehetőség nyílt arra, hogy decemberben népszavazáson erősítsék meg az alaptörvény változtatásait.

A döntés kedvez Hugo Chávez elnök politikai céljainak, mivel a módosítás alapján többé nem korlátozható, hogy egy politikus hányszor tölthet be államfői tisztséget, rendkívüli állapot elrendelése esetén pedig lehetővé válik a sajtó cenzúrázása.

Az alaptörvény megváltoztatásával Venezuelában - amely a világ olajexportőrei között a hatodik helyen áll - szocialista típusú gazdaságot vezetnek be, felszámolják a jegybank önállóságát és folytatják az olajiparban korábban megkezdett államosításokat.