A washingtoni kongresszus felsőházában csekély szavazattöbbséget birtokló demokraták csak 56 szavazatot tudtak megszerezni a szükséges 60 helyett.
A Demokrata Párt azt szerette volna törvénybe foglalni, hogy az Irakban szolgáló amerikai katonák legalább annyi időt tölthessenek otthon, mint amennyit az arab országban. Jelenleg a 15 hónapos kiküldetések között kevesebb, mint egy év a pihenőidő, ez több szakértő szerint a katonák "kiégéséhez" vezet.
Robert Gates védelmi miniszter arra irányuló kísérletnek nevezte az ellenzéki javaslatot, hogy "kerülő úton" próbálják elvonni a csapatokat az iraki hadszíntérről. Mit közölte, a törvény elfogadása esetén azt tanácsolta volna George Bush elnöknek, hogy vétózza meg azt.
Elemzők szerint a Bush háborús politikájának módosítását célzó demokrata törvényjavaslatok közül ennek volt a legnagyobb esélye az elfogadásra. A republikánusok azonban ezt is "kivédték".