A brit egészségügyi kormányzat célja az, hogy csökkentsék az olyan halálesetek számát, amelyeket az átültethető szerv hiánya okoz.
Nagy-Britanniában jelenleg halála után csak annak vehetik ki a szerveit, aki ehhez életében hozzájárult. A tervek szerint azonban a jövőben mindenkinek kivehetőek és átültethetők lesznek a szervei, aki ez ellen életében nem tiltakozott.
A részleteket csak ezután akarják társadalmi vitára bocsátani. Például azt kell eldönteni, hogy az elhunyt hozzátartozójának megadják-e a vétó lehetőségét.
A szigetországban évente csaknem 8 ezer embernek lenne szüksége szervátültetésre, ám mindössze 3 ezer donor áll rendelkezésre.
Magyarországon a törvényi előírások szerint halála után bárkinek kivehetőek a szervei, aki ez ellen nem tiltakozott, és még a rokonok sem akadályozhatják meg az átültetést. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ha egy családtag rosszallását fejezi ki a szervkivétel miatt, akkor az orvosok tiszteletben tartják a tilalmat.
Évente nagyjából 60 kórház jelent donációt. Összesen 283 ember szerveit találták alkalmasnak az átültetésre, így 437 ember kaphatott új szervet.