A legutóbbi metró-sztrájk kiadós volt, egy keddi napon este fél hétkor kezdődött és szerda este fél hétig tartott.
Ilyenkor a metrósok bemennek a munkahelyükre, tengenek-lengenek, és az állomások bejáratánál udvariasan közlik az utazni vágyókkal, hogy a szerelvények nem közlekednek, egyben elmondják sérelmeiket.
Egy nyolcmillió lakosú és külföldi látogatóktól hemzsegő metropoliszban a metró sztrájkja is káoszt okoz, hiszen reggelente kétmillióan indulnának munkába a járatokon.
A sztrájk idején a londoni közlekedési vállalat minden gurulásra fogható autóbuszt munkába állított, ezer extra buszt, de ennek csak az lett a vége, hogy másztak az emeletes, piros masztodonok az utakon, egymást akadályozták az előrejutásban.
Az eddigi nagy sztrájkok idején a közlekedési vállalat mindig talált sztrájktörőket, főként olyan alkalmazottakat, akik nem szakszervezeti tagok, tehát 20-30 százalékban működtetni tudták a járatokat.
Hosszú évekkel ezelőtt volt egy teljes bérsztrájk Londonban, amikor három napon át semmi sem járt. Akkor a londoniak felvették egymást, lehetett autóstoppolni. Manapság kihalt az emberekből a közösségi segítőkészség.
Mi lenne hasonló sztrájk esetén? Néhány éve, a tűzoltósztrájk alkalmával, a hadsereget vetették be, ódivatú katonai tűzoltókocsijaival, és fiatal katonák a nagy létráskocsik vezetésére vállalkoztak, több balesetet okozva.
Ma nehéz lenne bevetni katonákat, mert a sereg jelentős része Afganisztánban, Irakban s más távoli vidékeken állomásozik.
A londoni közlekedési vállalat alkalmazottai mostanában viszonylag elégedettek a munbkakörülményeikkel. Igaz, angolt már alig látni közöttük.
Turbános hinduk és szakállas pakisztániak ülnek a volán mögött. Ha valamelyik sofőr távolról angolnak tűnik - az lengyel.