Joaquin Almunia, a pénzügyminiszterek tanácsülése után közölte:
ugyanakkor, megvan a kockázata annak, hogy a költségvetési hiány nem csökken a célok teljesítéséhez szükséges ütemben.
"Az eddig tett erőfeszítések megfelelőek, de jelentős kockázatok vannak" - mondta Almunia.
A biztos Franciaország és annak reformelképzelései kapcsán megerősítette: egyidejűleg kell végrehajtania a reformokat és alkalmazni a költségvetési szigort, ezek nem egymásnak ellentmondó, hanem kiegészítő fogalmak.
Nicolas Sarkozy francia elnök elképzelése szerint előbb időt kellene adni a reformokhoz és csak ezek után kerülne sor a költségvetési deficit(ek) lefaragására.
"A reformok mindenképpen szükségesek, ezek a gazdasági növekedés eszközei - mondta Almunia.
A legkritikusabb: költségvetési hiány és infláció
A konvergenciaprogram megítélése pozitív irányba mozdult el, és ez alkalommal konkrétabban fogalmazta meg a pénzügyminiszterek tanácsa, hogy a költségvetés hiányát sikerülhet 2009-re a 3 százalékos küszöbérték közelébe csökkenteni - mondta az InfoRádiónak a K&H Bank elemzője.
Barcza György hozzátette: a kijelentés merészebb az eddig megfogalmazottaknál, hiszen míg a 2008-as eredményekre az idei adatokból lehet következtetni, addig 2009-re egyelőre csak tervszámok vannak.
Az elemző úgy közölte: Magyarország eredményei mind az infláció, mind a költségvetési hiány tekintetében viszonylag gyengék a többi újonnan csatlakozott országéhoz képest. E kettő áll a legmesszebb attól a szinttől, amit az euró bevezetéséhez teljesíteni kell.
Nem nagyobbak a kockázatok?
Az Európai Bizottság úgy ítéli meg - és ezzel nyomás alá is helyezi a kormányt -, hogy az eddigi lépések a helyes irányba haladnak, de folytatni kell a program megvalósítását - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo szakértője.
Gyévai Zoltán hozzátette: valóban vannak kockázatok - ahogyan azt Joaquin Almunia is megfogalmazta -, de ezek nem nagyobbak, mint korábban, a helyzet pedig sokat javult a fél évvel ezelőttihez képest.
Éppen ennek alapján nyilatkozott úgy az Európai Bizottság, hogy, ha a kormány tovább halad a megkezdett úton, lehetőség lehet arra is, hogy az államháztartási hiány alacsonyabb legyen a 6,8 százalékos célnál - közölte a szakértő.