Magyarország új katonai megállapodást szeretne köti Oroszországgal - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter a moszkvai parlament két házának védelmi bizottságaiban.
A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a két ország között 1992-ben született katonai együttműködés aláírása óta megváltoztak körülmények.
Szekeres Imre úgy fogalmazott: az akkori egyezménynek gyakorlatilag minden pontját meg kellene változtatni.
Moszkvai tárgyalásain nem sokkal korábban Szekeres Imre arról beszélt: Magyarország 2009-ben végleg kivonja a hadrendből a MiG-29-es típusú vadászrepülőgépeket.
A miniszter közölte: szeretnék, ha az orosz gyártó - a hadrendből kivont repülőgépekért cserébe - elvégezné a honvédség helikoptereinek karbantartását és felújítását, illetve beszámítaná esetleges új helikopterek vásárlásánál.