Egyiptom lesz a házigazdája az izraeli-jordániai-palesztin csúcsnak

InfoRádió / MTI
2007. június 21. 08:01
Egyiptom lesz a házigazdája annak a csúcsértekezletnek, amelyet a jövő héten tartanak izraeli, jordániai és palesztin vezetők részvételével - közölte csütörtökön Jasszer Abed Rabbo, a palesztin elnök közeli munkatársa. A meghívás Hoszni Mubarak egyiptomi elnöktől érkezett. A csúcson Mahmúd Abbász palesztin elnök, Ehud Olmert izraeli kormányfő és Abdalláh jordániai király vesz részt.

Rabbo hangoztatta, hogy a palesztinok konkrét eredményeket várnak a találkozótól. Figyelmeztetett arra, hogy ha eredmény nélkül ér véget, akkor több kárt okoz, mint hasznot.

"Azt várjuk a csúcstól, hogy megszüntesse a gazdasági blokádot, a palesztin népet fojtogató ellenőrző pontokat. Hozzátette, hogy Abbász elnök szorgalmazza majd a közel-keleti béketárgyalások felújítását, amelyek elvezetnek az izraeli megszállás befejezéséhez és a palesztin állam megteremtéséhez.

Miri Ejszin izraeli kormányszóvivő szerint létrejöhet a csúcs. "Van lehetőség arra, hogy egy ilyen találkozót tartsanak a jövő héten az egyiptomi Sarm es-Sejkben, de egyelőre még nem határoztak róla véglegesen."

Jelezte egyben, hogy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, aki szerdán érkezett vissza egyesült államokbeli útjáról, az elmúlt napokban telefonon beszélt Mubarak egyiptomi elnökkel és II. Abdalláh jordániai uralkodóval.